Radics Tímea

Arcjóga oktató

Radics Timea vagyok, 49 éves anyuka, közgazdász, felsővezető egy multinál, és ARCJÓGA oktató. 

Mint annyian mások, sokáig én is elhittem, hogy a karrierépítés egy multi cégnél lehet a megvalósult álom; hogy azzal teremtek értéket, ha szakmai tudásommal tolom a cég szekerét. Aztán jött a negyvenedik iksz és valami megváltozott. Elkezdtem érezni, hogy van valami, amiben nemcsak sokkal jobb vagyok, de sokkal boldoggá is tesz: mások támogatása a sikereik eléréséhez.

Munkahelyet váltottam. Továbbra is multi, de itt megtehetem, hogy elsőszámú feladatnak a csapatom tagjainak segítését tartom céljaik elérésben. Sokkal közelebb vagyok ahhoz amire vágyom. 

De valami még hiányzott…

Valami, amit igazán az enyém és közel áll a szívemhez. Egy saját vállalkozás, ahol olyan dologban segítek, amit eredendően a lényem része. Ma már elkerülhetetlen az öngondoskodás nemcsak anyagi, fizikai, de érzelmi, lelki is akár spirituális értelemben is.

Mindenképp olyasmit szerettem volna, amin keresztül emberekkel kapcsolódhatok. Spirituális útkeresés vette kezdetét, amelynek során sok segítővel az oldalamon, végül megérkezett a régen várt szikra, az arcjóga képében. Ez egy komplex, teljesen természetes, eszközöket nem igénylő, kis oktatás után önállóan végezhető módszer, ami sok aspektusában kapcsolódik a spiritualitáshoz is.

Nekem magamnak is rengeteget segített a módszer egy korábbi baleset jeleinek eltüntetésében, és a fiatalos külső megőrzésében.

Közhelynek tűnik, de minden mindennel összefügg. a testünk, az arcunk, a lelkünk és az értelmünk együtt alakítják életünk minőségét. A légzőgyakorlatok pl. nem csak az elme lecsendesítésében segítenek, de javítják a vérkeringést és az oxigénellátást is. a módszer segítségével, napi 5-10 percben 5-8 évet fiatalodhatunk, ragyogó, feszes arcbőrt, jobb testtartást, jobb szokásokat, kiegyensúlyozott, önazonos, magabiztos jobbik énünket könnyedén elérhetjük!

Itt az Everness fesztiválon többféle workshoppal várlak, megismertetlek az arcjóga alapjaival, és jópár olyan gyakorlattal, amit magaddal vihetsz. Nem kell hozzá más, csak az arcod, a kezed, a lelked és a szíved, és a ragyogó éned. Várlak szeretettel!

 

www.glowarcjoga.hu
Glow arcjóga | Facebook
https://www.instagram.com/glowarcjoga/
info@glowarcjoga.hu

 

Back